Mészáros Lőrinc cégbirodalmának egy darabkája, a tőzsdén kereskedett Opimus Nyrt. már megint nem bír magával, most egy gigantikus, államilag hitelezett és támogatott gabonafeldolgozóba tette be a lábát.
Az Opimus Group megvásárolja a Tisztapüspökiben a Kall Ingridients (korábban Tisza-TK) Kft. által építendő gabonafeldolgozó üzem 6 százalékát, jelentette be a cég a tőzsde honlapján.
A beruházást a kormány nemzetgazdasági kiemelt jelentőségűnek nyilvánította, de ezen felül közvetlenül beletolt 9,2 milliárd forintot, és még ezen felül a projekt rendelkezésére áll egy mintegy 30 milliárd forintos Eximbank-MKB hitelkeret. A projekt eredetileg Kárpáti László agrárvállalkozóhoz kötődött, de most már Mészáros Lőrinc és Jászai Gellért cége is becsatlakozott.
A miniszterelnök közeli barátja, Mészáros Lőrinc nem áll meg a jelek szerint; a Napi.hu szerint tavaly már az ország negyedik leggazdagabb embere volt 120 milliárdra becsült vagyonával, de ez napról napra folyamatosan nő.
Cégei beszállnak az atomenergetikába, megveheti az ország második legnagyobb erőművét, bevásárolta magát bankba, amellett, hogy folyamatosan hízik a már eleve gigantikus médiabirodaloma, szállodabirodalma, földbirtok-birodalma, a profitot pedig eredetileg az építőipari cégei segítségével az államból és az EU-ból szivattyúzza ki magának (vagy annak, akinek dolgozik).
A hvg.hu egyébként pont ma vette észre, hogy az Opimust az MNB megbüntette kétmillió forintra, éppen amiatt a furcsaság miatt, ami Mészáros Lőrinc tulajdonszerzésekor történt, a tulajdonosváltást ugyanis nem a szabályoknak megfelelően jelentették be. Ebből a büntetésből azonban nem csinált nagy ügyet az MNB, csak a felügyeleti határozatok közé került ki. Két offshore cég – még azt sem tudni pontosan, hogy ezeket melyik országban jegyezték be – ekkor adta el részesedését Mészáros Lőrincnek és körének.
Ez a két offshore cég, a Cariati és TAC Investment egyébként pont azelőtt lett Opimus-tulajdonos, hogy a Buda-Cash vezetőit elvitték volna a rendőrök (az Opimus korábban a BC vezetőinek érdekeltsége volt).
Kiderült viszont az MNB határozataiból, hogy újabb, harmadik offshore cég, a Seychelle-szigeteken bejegyzett Davidson International is benne volt valahogyan az ügyletben, bár elég zavaros, hogy hogyan, mivel a határozat nem indokol.
Rogán, Vajna, Garancsi, Csányi, Kuna, a Századvég is tartja a markát a százmilliárdokat terítő Eximbanknál. Mi folyik itt? Spoiler: semmi jó.
Az Opimus összefogott egy nukleáris erőművekben is dolgozó cseh céggel. Ennek nagyon paksibővítés-szaga van.
Megvenné a Mátrai Erőművet és a hozzá tartozó lignitbányát. Különösen izgalmassá teszi a helyzetet, hogy a MET és az állami MVM is pályázik rá.
Az FHB 6 százalékos tulajdonosa lett a Konzum PE Magántőkealap.
De tévéből csak egy van neki.
A felcsúti polgármester Ausztriában terjeszkedik.