Whisky helyet kokainnal ismétlődhetett meg az, ami a második világháborúban egy skót szigeten történt, és amiből a Whisky Galore című regény és film született.
A francia polinéziai hatóságok közölték, hogy az egyik atollon (Faaite) megugrott a droghasználat, amióta áprilisban hajótörést szenvedett egy arra járó jacht.
A Radio New Zealand szerint amikor a rendőröket kihívták a kigyulladt hajóhoz, a legénység két spanyol tagját elfogták, a sérüléseiket ellátták, majd letartóztatták őket. Tőlük úgy tudták, több mint fél tonna kokain volt a rakományban. A megtalált 237 kg-ot lefoglalták, és a fővárosba, Papeete-re vitték, míg a maradék 370 kilóról azt hitték, a tűzben elveszett.
Csakhogy úgy tűnik, a helyiek kimenekítették a rakományt, és elrejtették a hatóságok elől. Faaite polgármestere, Jean Louis Williams értesítette a rendőröket, miután azt tapasztalta, hogy az atoll 400 lakója között felütötte a fejét a drogozás. A nyomozók szerint fiatalok csaptak le a kokainszállítmányra, és elásták valahol az atollon.
A Radio New Zealand szerint a terület az utóbbi időben keresztezte a drogcsempészek útvonalát, januárban két jachton 1,4 tonna kokaint találtak. (BBC)