A budapesti vizes vébé miatt egy rakás uszodafelújítás kezdődött az elmúlt hónapokban, így több intézményt nem vagy csak korlátozottan használhatnak az úszni vágyók. A lezárt medencékben edző sportcsapatok természetesen igyekeztek lefoglalni a városban lévő, még szabad medencéket, azonban ez oda vezetett, hogy mostanra, ha valaki csak úgy bemenne valahová tempózni pár hosszt, alig talál helyet, vagy ha talál, az csordultig van a hasonlóan járt hobbiúszókkal.
Az Inforádió összeállítása szerint Császár-Komjádi és a Hajós Alfréd uszodák a rekonstrukció, a Duna Aréna pedig a vízilabda Bajnokok Ligája döntő miatt nem elérhető jelenleg a lakosság számára.
A Nemzeti Sportközpontok szerint az úszó- és a vízilabda-szövetség egyeztetésének megfelelően a sportolók jelenleg a Tüske-, a Széchy- és a tervek szerint a BVSC uszodában edzhetnek.
A lakosságnak azonban az uszodafelújítások befejezésével sem lesz rögtön jobb a helyzete, hiszen a közönség előtt csak augusztus 20., azaz a masters világbajnokság után nyílnak majd meg azok a medencék, amiket a sportversenyek miatt zárnak le előlük. (Inforádió)