A Le Parisen-re hivatkozva számol be a Mashable arról, hogy francia szakember szerint elképzelhető, hogy két túlmelegedő Apple eszköz miatt keletkezett tűz okozta a Párizsból Kairóba tartó gép szerencsétlenségét tavaly májusban. A jelentés szerint a Földközi-tengerbe veszett gép másodpilótája hibás kábellel töltötte repülés közben az iPhone 6S készülékét, illetve a kapitány iPad Minijét, az eszközök túlmelegedtek és kigyulladtak, a tüzet pedig már nem tudták megfékezni a fedélzeten.
A fekete doboz hangfelvételei szerint a pilótafülkében ütött ki tűz a zuhanás előtt, ami átterjed a mellette lévő mosdóra is.
Az EgyptAir légitársaság Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata tavaly május 19-én 66 emberrel a fedélzetén tűnt el a Földközi-tenger felett a görögországi Kréta szigete és az egyiptomi partok között. A katasztrófa oka ismeretlen, egyetlen egy terrorista csoport sem vállalt felelősséget a gépért. A gép az eltűnése előtt nem adott le vészjelzést, de a fedélzeti adatrögzítőből hallani lehetett a pilóták megpróbálják eloltani a fedélzeten keletkezett tüzet. A tengerből kihalászott roncsok között is voltak olyan darabok, amelyeken kormot és olyan roncsolódásokat találtak, amelyeket erős hőhatás okozhatott. Az utasok többségükben egyiptomi és francia állampolgárok voltak. A gép roncsait és feketedobozait 3000 méter mélyen találták meg.