A csepeli képviselő-testület fideszes többsége pénteken szavazta meg, hogy kapjon kétmilliárd forintos költségvetési támogatást a Németh Szilárd által alapított és Németh Szilárd lakhelyére bejegyzett Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány, hogy felépítse a Magyar Birkózó Akadémia sportcsarnokát.
Az ülésen többen kifogásolták, hogy a csarnok egy olyan magánalapítvány tulajdona lesz, melynek döntéseibe sem a csepeli önkormányzat, sem a birkózó szövetség, sem a magyar állam nem szólhat bele.
Azonban Borbély Lénárd csepeli polgármester szerint ezzel semmi probléma nincs, hiszen Németh Szilárd személye, illetve a szövetségi elnöki posztja a garancia arra, hogy az akadémia jó kezekben lesz.
Németh Szilárd vasárnap a Facebookon egy olyan Szolzsenyicin-idézettel reagált a kritikákra, amit egy márványtáblán olvasott. Az idézettel pedig csak az a gond, hogy Szolzsenyicin sosem írt ilyet, a szöveg csak magyarul terjed az interneten.
Ez úgy kezdődik, hogy „a kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára”.
A Fidesz alelnöke ehhez annyit fűzött hozzá, hogy „milyen mély, elgondolkodtató, filozofikus, de nagyon is hétköznapi tapasztalaton alapuló megállapítás. Legutóbbi példának éppen elég, ha csak a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia csepeli csarnoka körüli irigység-, hazugság- és gyűlöletáradatot nézzük”.