A pornográfia minden formáját tiltó szigorú törvények megsértésével gyanúsítják az indonéz hatóságok Rizieq Shibab muszlim hitszónokot, a szélsőséges Iszlám Védfront (FPI) vezetőjét. Ez az iszlamista csoport buktatta meg Dzsakarta kormányzóját, a keresztény Basuki Tjahaja Purnamát, akit május 9-én két év börtönre ítéltek istenkáromlás miatt.
A gyanú szerint Rizieq mozgalma egyik aktivistájának, Firza Huseinnek küldözgetett magáról meztelen képeket és szuggesztív üzeneteket. Az ezekről készült screenshotok egy ideje már közkézen forognak Indonéziában.
A rendőrség április óta többször is beidézte már Rizieqet, aki azonban április vége óta Szaúd-Arábiában tartózkodik, és nem reagált a megkeresésekre.
Mozgalma, az FPI szerint korholt vádakkal támadják vezérüket, Rizieq ügyvédje szerint a gyanút megalapozó bizonyítékok a megbuktatott kormányzó, a csak a becenevén emlegetett Ahok híveinek fabrikációi.
A botrány ettől függetlenül betalált Indonéziában, ahol a közvélemény egy jelentős része a képmutatás bizonyítékának látja, hogy a főként a szexualitás, a prostitúció és az alkohol ellen harcoló FPI vezetője maga is meztelen fotókat küldözgetett egy aktivistájának. Rizieqet, ha bűnösnek találják, azok alapján a törvények alapján ítélhetik el, amelyekért maga is kampányolt. (Via BBC)