Zárt ajtók mögött tárgyalja az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) közgyűlése a szerdai ülésre beterjesztett napirendet. A testület erről egy képviselői indítvány elfogadásával döntött, az ülésen ugyanis vita bontakozott ki a zárt ülés elrendelésének szabályosságáról.
Több képviselő, köztük Makai István (Roma Polgári Tömörülés) és Vajda László (Lungo Drom) törvénytelennek nevezte az eljárást. Balogh János (Magyarországi Cigányok Országos Fóruma), az ORÖ elnöke a hangoskodásoktól sem mentes viták után végül elrendelte a zárt ülést.
A közgyűlés napirendjén többek között az ORÖ idei munkatervének elfogadása, az ORÖ, hivatala és intézményei 2016. évi zárszámadásának elfogadására vonatkozó előterjesztés szerepel – írja az MTI.
Az Országos Roma Önkormányzat Híd a munka világába-program miatt a rendőrség is nyomoz, ugyanis a Farkas Flórián miniszterelnöki biztos nevével egybeforrt felzárkóztatási programban szabálytalanul költöttek el 1,6 milliárd forintot.