Hosszú Katinka szerint Gyárfás bosszúja a négyszámos indulás

sport

Szerdán jelentette be a FINA, hogy a jövőben a Világkupa-sorozat egy-egy állomásán már csak négy számban indulhat egy úszó. Az egy-egy hétvégén akár 12 számban is rajthoz álló Hosszú Katinka és edzője, Shane Tusup teljesen kiakadt a döntésen. 

"Gratulálok, FINA! Így sikerült biztosítani, hogy nem úszhatok és nyerhetek annyit az idén… A változások állítólag pozitív visszacsatolást kaptak az edzőktől és versenyzőktől – csak éppen minket nem kérdeztek meg… Ezért nem tart az úszósport előrébb. Nehogy az úszók többször ússzanak, mert véletlenül túl sok figyelmet kap az úszás… Így csak unalmasabb lett a sport," 

írta a Facebookon Hosszú. Egy kommentelő megkérdezte tőle, hogy Gyárfás Tamás bosszúja-e a döntés, mire úgy reagált, hogy 

valószínű.

A Bors megkereste az úszószövetség korábbi vezetőjét, aki úgy csak annyit nyilatkozott, hogy

méltatlan támadásokba nem kívánok belemenni.

A lapnak az éppen Budapesten tartózkodó FINA ügyvezető igazgató kijelentette: Gyárfásnak nincs köze a módosításokhoz, az a FINA technikai bizottságának javaslatára született meg. Cornel Marculescu szerint egy év után levonják majd a tapasztalatokat.