Radioaktív felhő előgomolygásától tartanak, ezért habarccsal tömnek be egy alagutat

környezetvédelem

Beton habarccsal tömik be azt az alagutat, aminek május elején leomlott a teteje a hanfordi atomtemetőben – döntött az amerikai energetikai minisztérium. A hatóságok ugyanis attól tartottak, hogy ha tovább omlik az ötvenes években épült alagút, amiben atomfegyverekhez használt plutóniummal megrakott vasúti kocsik vannak, akkor radioaktív felhő törhet elő onnan.

Fotó: MARK RALSTON/AFP

Hanford 275 kilométerre délkeletre van Seattletől, és az itteni leállított atomerőmű helyén létesített atomtemető már azelőtt is a legszennyezetteb nukleáris létesítmény volt az amerikai kontinensen, hogy a mostani probléma beütött volna.

Egy hatósági szakértő szerint ez nem jelenti azt, hogy a szemetet az összehabarcsozás után otthagynák, sőt: még is meg is könnyíti a későbbi elszállítást.