Természetesen Orbánék egyik kedvenc cége nyerte a zalaegerszegi autós tesztpálya első fázisát

POLITIKA

A kormánynak nagyon fontos a zalaegerszegi autós tesztpálya építése, erről Orbán Viktor miniszterelnök maga is beszélt, amikor a városba látogatott. Most már látszik az is, hogy nagyjából mennyibe fog kerülni, ugyanis lezárult a nagyrészt földmunkákból álló első kivitelezési fázisra kiírt pályázat. Ezen, az elmúlt években rengeteg közbeszerzést nyerő, Mészáros cégbirodalmával összebútorozott, Szíjj László tulajdonában álló Duna Aszfalt nyert. A megbízás értéke 3,3 milliárd forint.

A nyílt, gyorsított eljárásban ajánlatot adott még be Colas Út Zrt. és Swietelsky Magyarország Kft. is.

A 250 hektáros tesztpálya építéséről egy tavalyi kormányhatározat rendelkezik, ami szerint idén december 31-ig el is kell készülnie a beruházásnak. A pálya nagyjából 40 milliárd forintba kerül majd. (Magyar Nemzet)