Kőkemény belső utasítást küldött szét a Fővárosi Törvényszék dolgozóinak egy közelmúltban érkezett vezető, a gazdasági hivatal igazgatóhelyettese, Karsainé Dömsödi Éva. Többek között betiltja és szankcionálhatóvá teszi a pletykálkodást, és napi 2 (kettő) darab cigaretta elszívását teszi lehetővé az alkalmazottak számára, írja az Index.
"Nem kívánatos, kerülendő, sőt tilos: a pletykálás, a kéretlen véleményalkotás, a híresztelés, a munkahelyi közösség széthúzása, uszítása, az ügyeskedésekkel remélt előnyszerzésre irányuló magatartás és egyéb, hasonló jelenségek" – áll a belső utasításban.
A dolgozók megdöbbentek az utasítás hangnemén, amiben ilyen mondatok vannak:
Az Index szerint a bíróság elnöke, Fazekas Sándor nem ismerte a levél tartalmát, és közölte az újsággal: vizsgálatot indítanak az ügyben. Az Index szerint arról pletykálnak az intézményben, hogy visszavonhatják az utasítást.