Szombaton késő este három terrorista támadt a járókelőkre Londonban. Hét embert megöltek, negyvennyolcat megsebesítették.
A támadás azzal kezdődött, hogy egy furgonnal a London Bridge járdájára fordultak, ahol sokakat elgázoltak. Utána a közeli Borough Marketig hajtottak, ahol hárman kiszálltak a járműből, és késekkel támadták meg az arra járókat. Hétvége esténként ez egy különösen forgalmas környéke a brit fővárosnak.
Mindhárom támadót lelőtték a rendőrök. Az első segélyhívástól számított nyolcadik percben végeztek a terroristákkal.
Egy rendőr sérültje is van a támadásnak, állapota súlyos, de nem életveszélyes.
A támadók a környékbeli kocsmákba is bementek, 20 centi pengéjű késeikkel, az emberek pedig poharakat, palackokat, székeket és asztalokat is dobtak feléjük, hogy megfékezzék a vérengzést. A rendőrök is végigjárták a bárokat, és mindenkit a földre parancsoltak, itt látható, hogyan történt egy ilyen eset.
Nagy-Britanniában csütörtökön parlamenti választást tartanak, a kampány kezdete óta ez már a második terrortámadás az országban. A múlt héten Manchesterben robbantotta fel magát egy terrorista.
A választási kampány vasárnapi eseményeit egyelőre lemondták, a konzervatívok hivatalosan is felfüggesztették a korteskedést. Sokan a közösségi oldalakon a választás elhalasztását követelik, ám ezt a pártok nem támogatják, sőt London munkáspárti polgármestere kifejezetten ellenzi, hogy a terroristák miatt csússzon a szavazás.
20 centis késsel mentek a merénylők a kocsmáknál szórakozókra.
"Le! Mindenki le!" - kiabálják a rendőrök, az italozók pedig a padok alá bújnak.