Rituális támadások veszélyeire figyelmezteti a kopasz embereket a mozambiki rendőrség

külföld

A rendőrség két brutális gyilkosság után adta ki a figyelmeztetést. A gyanú szerint a kopasz férfiakat azért ölhették meg, mert egyes testrészeiket boszorkány praktikákban használták fel. 

A két férfi holttestét fej nélkül találták meg, több szervük is hiányzott. A támadások az ország azon részén történtek, ahol a közelmúltban több hasonló támadás történt albínó emberek ellen is. 

A májusban elkövetett két gyilkosság után a rendőrség két gyanúsítottat fogott el. A rendőrség közleménye szerint ezután derült ki, hogy a támadók motivációja közösségük hitvilágából és babonáiból fakadhatott, ugyanis a közösségben, ahonnan származnak, él az a meggyőződés, hogy a kopasz emberek gazdagok. 

A gyilkosságok a malawi-i határtól pár kilométerre, Milange városában történtek. A két áldozat 40 év feletti férfi volt. 

A rendőrség két 20 év körüli gyanúsítottat vett őrizetbe. Vallomásuk szerint a meggyilkolt férfiak szerveit "gyógyítók" használták fel, hogy szerencsét hozzanak klienseik számára Tanzániában és Malawiban. A helyi rendőrség szerint ez volt az első alkalom, hogy ilyen támadás történt kopasz emberek ellen a régióban. Ugyanakkor a hasonló, boszorkánysággal összefüggő támadások nem ritkák: az ENSZ szerint 2014 óta több mint száz támadás történt albínó emberek ellen. Hasonló esetek történtek Tanzániában is. (Guardian)