Theresa May meggyónta gyermekkora legnagyobb bűnét

külföld

Csütörtökön tartják az előrehozott brit választásokat, melynek várt eredményéről a brit közvélemény-kutatók a legutóbbi választáson és a Brexit-népszavazáson nyújtott teljesítményére tekintettel most inkább nem számolnék be. Nézzük inkább a kampányfinis legbizarrabb interjúját, amit az ITV vezéregyénisége, Julie Etchingham készített az esti fő híradóba Theresa May miniszterelnökkel, a választás esélyesével.

Itt sok minden szóba került a terrortámadásoktól indulva May belügyminiszteri munkásságának értékelésén át, különös tekintettel a rendőrségi megszorításokra, különös tekintettel a terrortámadásokra, de mégis mind közül a legmeglepőbb a színes-szagos, a politikusisember szegmensben jöttek.

May már korábban is beszélt arról, hogy kifejezetten jó, kicsit magának való gyerek volt. May egyke, és mint minden egyke, folyamatos magyarázkodásra szorul emiatt, mert a világ nem egykeként felnőtt része valamiért képtelen felfogni, hogy testvér nélkül is kimondottan jól el lehet lenni, sőt. May is remekül el tudta szórakoztatni magát, bár persze voltak barátai is.

A szó hamar a csínytevésekre terelődött, May pedig hosszas gondolkozás és némi dadogás után elsőre azzal próbálkozott, hogy "nem is jut eszembe semmi igazi csínytevés", majd némi unszolás után annyit sikerült kinyögnie, hogy "be kell valljam, hogy az egyik barátommal úgymond átszaladgáltunk a búzamezőkön". Ennek állítólag a parasztok nem örültek túlzottan. (Via The Independent)