EU-forrásból épített házat az edelényi polgármester, Molnár Oszkár felesége a településhez tartozó szőlőhegyen - írja a Magyar Nemzet. Egy szörpház megépítésére nyertek el 25,7 millió forintot 2013-ban, Molnárné Kristóf Adrienn pedig vállalta, hogy egyéni vállalkozóként öt éven át üzemelteti a szörpfőzdét.
A Magyar Nemzet helyszíni riportja szerint viszont termékeikkel sehol nem lehet találkozni, az épületetről pedig sokkal inkább tűnt úgy, hogy hétvégi, illetve családi házként használják.
A polgármester a lap kérdésére azt mondta,
a szörpház ötéves fenntarthatóságát a pályázat alapján be kell tartaniuk, de ők nem öt évben gondolkodtak,
magyarázatot viszont nem adott arra, miért van kifejezetten családiház-jellege az uniós támogatásból felépített vállalkozás székhelyének.
A modell nem ismeretlen - a 444 írt arról, hogy Izsák fideszes polgármestere épített egy vadászpanziót EU-támogatásból, aztán beköltözött. Abban az ügyben az ügyészség nyomozást is indított.
35 milliót kapott rá, a helyiek szerint nem hirdették sehol. Most onnan jár dolgozni a polgármester.
Egyik panzió sem panzióként üzemel. Mire költöttek Mondok József cégei 85 millió forintnyi támogatást?