„Tájékoztatjuk, hogy az MVM Zrt. támogatásait nem közpénzből, hanem saját forrásból fedezi”
– közölte az MVM az Együtt alelnökével, Hajdu Norával, írja a 24.hu. Az állami tulajdonban álló MVM, mint emlékezetes, 508 millió forintot adományozott a CÖF-CÖKA nevű, a Fidesz-kormány melletti kampányairól ismert szervezetnek. Ez több, mint amennyiből bármelyik ellenzéki párt gazdálkodott.
A politikus a CÖF-nek adott támogatás részleteiről érdeklődött (szabályzatokat, indoklásokat, teljesítési igazolásokat kért), és a fenti érvre hivatkozva nem kapott választ. Nem először.
Az, hogy egy állami tulajdonban lévő, közfeladatot ellátó cég az általa elköltött pénz egy részére azt mondja, hogy az a sajátja, és nem közpénz, végtelen dimenzióban lehetetlen állítás. (Ezt képviseli a CÖF-CÖKA is. Lázár János viszont nem.) Maga az MVM sem magáncégként tekint magára, hiszen az előírásoknak megfelelően közzétesznek bizonyos dokumentumokat, és ha kelletlenül is, de néha válaszolnak közérdekű adatigénylésekre. Ha nem ezt tennék, akkor közérdekű adattal való visszaélést követnének el. Az Alkotmánybíróság 2014-ben külön döntésben rögzítette, hogy az MVM köteles az általa kezelt közérdekű adatokat megismerhetővé tenni.
Nemrég egyébként kiderült az MVM sajtósának elbénázott PR-interjújából, hogy az MVM támogatásait, így ezt is jóváhagyta egy állami szerv, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal.
Az állami cég azt állítja, a „kérdéses támogatást saját hatáskörben nyújtotta”, és „saját forrásból fedezte”.
Vajon igaz-e ez az állítás? Ebből a cikkünkből kiderül a válasz erre az izgalmas kérdésre. Tartsatok velünk!
Eddig sem a minisztérium, sem a kormánypárti képviselők, sem az állami közműcég, sem a kedvezményezett szervezet nem ismerte el, hogy az a félmilliárd forint közpénz, amiből kampányolhatnak a kormánynak, tényleg közpénz volt.
Mesteri sajtófőnök a havi 2,4 milliós fizetést húzó Bentzik Réka. Véletlenül elárulta, hogy a Békemenet szervezői természetesen a kormány tudtával és jóváhagyásával kaptak tőlük 508 milliót.