Nagyon megverték Alsószentmártonban Drávapiski polgármesterét, Mali Zoltánt

Tbg
bűnügy

A Szabad Pécs értesülései szerint mentőhelikopterrel szállították kórházba a Baranya megyei Drávapiski polgármesterét, miután négyen-öten megverték az alsószentmártoni kocsma teraszán.

A bántalmazók között lehet Alsószentmárton polgármestere is, de a rendőrség egyelőre csak a verekedés tényét és az érintettek számát ismertette.

„A rendőrök az eset kapcsán előállították Alsószentmárton polgármesterét, valamint egy 37, egy 20 és 47 éves helyi férfit. Kihallgatásuk jelenleg is folyamatban van. A Siklósi Rendőrkapitányság az ügyben csoportosan elkövetett garázdaság miatt nyomoz.”

Mali állapota súlyos, fej- és végtagsérüléseket szenvedett. 

Update, 23:43: Mali telefoninterjút adott az N1 tévének, miközben épp egy sebész vizsgálta, eltört a keze, a fején a bőrt össze kell varrni:

Forrás

Mali a felvételen elmondja, az alsószentmártoni polgármester és még hét másik személy, családtagok is, támadtak rá. A verés kiváltó oka Mali szerint az volt, hogy szóvá tette, Budai László polgármester „meglopja az önkormányzatot, nyomorban tartja az Alsószentmártoniakat”.

Budai László
Fotó: Budai László/Facebook

A Szabad Pécs szerint régóta feszült a viszony a korábban jó barátoknak tartott polgármesterek között, ám szombaton olyannyira elmérgesedett a viszony, hogy Alsószentmártonban több száz fős tüntetést tartottak Mali ellen, a verekedés ezután tört ki.

Mali nemcsak polgármester, de vállalkozó is, az alsószentmártoni kocsma az övé, illetve boltot is üzemeltet, ennek ellenére nem szeretik a faluban. 

A vita a Szabad Pécs szerint azért mérgesedett el, mert a horvát határ melletti településen megjelentek mozgó boltok, amelyek az iparűzési adót nem helyben fizetik. További részletek, képek a lapban. (Szabad Pécs)