A közép felmorzsolta a bal- és a jobboldalt is Franciaországban

külföld

Bejöttek a végleges eredmények a francia parlamenti választások első fordulójáról. Emmanuel Macron frissen megválasztott elnök centrista pártja, az "Előre" (En Marche) 32,3 százalékot szerzett, amivel a képviselői helyek nagyjából hetven százalékát fogja megszerezni a június 18-i második fordulóban.

Fotó: Christope Petit Tesson/AFP

Ez úgy sikerült, hogy a francia nemzetgyűlésben a körzetekben szavaznak, ahol körzetekben relatív többséget szerző képviselőket választják meg. Macron pártja az ország nagy részében erősebb mind bal-, mind jobboldali riválisainál a tegnapi eredmények szerint.

  • A jobboldali Köztársaságpártiak 21,6 százalékkal,
  • a kommunisták 13,7 százalékkal,
  • a Nemzeti Front 13,2 százalékkal,
  • az eddig minden szinten kormányzók szocialisták mindössze 9,5 százalékkal

végeztek.

A mostani eredményekből az következik, hogy az 577 tagú nemzetgyűlésben nagyjából 400-440 helye lesz Macron új pártjának. A szocialisták korábbi 285 képviselői helye kb. húszra olvadhat a vasárnapi eredmények alapján, többek között Benoit Hamon volt szocialista elnökjelölt is vesztett saját körzetében, Manuel Valls is csak azért nyerhet, mert Macron pártja nem indított ellene senkit.

Egyedül annyi árnyalja az eredményt, hogy a részvétel rekordalacsony volt, alig érte el az ötven százalékot.