Kijutott a női kézilabda-válogatott a világbajnokságra

sport

A magyar női kézilabda-válogatott 24-24-es döntetlent játszott Szlovákia vendégeként a világbajnoki selejtező szerdai visszavágóján Pozsonyban, így 52-43-as összesítéssel kijutott a decemberi, németországi tornára.

Klivinyi Kinga (k), valamint a szlovák Karin Bujnochova (k, hátul) és Martina Skolkova a női kézilabda világbajnokság selejtezőjében játszott Magyarország - Szlovákia mérkőzésen a debreceni Főnix Csarnokban 2017. június 10-én. A világbajnokságnak idén Németország ad otthont decemberben.
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttese 28-19-re győzött szombaton a párharc első, debreceni mérkőzésén, így idegenben nem fenyegette veszély a továbblépését. A magyar csapat többször is vezetett három góllal, de rendkívül hullámzó játékot produkált, így az előnyét végül nem tudta megőrizni. A mezőny legeredményesebb játékosa Görbicz Anita volt nyolc találattal. 

 A két csapat 20. alkalommal találkozott egymással: egy szlovák és 16 magyar siker mellett ez volt a harmadik döntetlen. A decemberi lesz a sportág 23. női világbajnoksága, a magyarok csak kétszer, 1990-ben és 2011-ben hiányoztak a mezőnyből.