356 szavazattal kettő ellenében, egy tartózkodással fogadta el az orosz parlament az anonim messengerezést megtiltó törvényjavaslat szövegét első olvasatban. A törvény megtiltaná, hogy Oroszországban olyan felhasználó vegyen igénybe csetszolgáltatást, akinek nem tisztázott a személyazonossága. A törvényben nem szerepel az azonosítás pontos technikája, erről állítólag kormányrendelet fog intézkedni.
A Duma elfogadta egy ehhez kapcsolódó másik törvénymódosítás első verzióját is, ami útlevél bemutatásához kötné a SIM-kártya-vásárlást.
Az egyik módosítás értelmében egy egyelőre meg nem nevezett orosz kormányszerv utasíthatná a netszolgáltatókat bizonyos csetüzenetek vagy emailek blokkolására. A kormányzat a tervezet ellenzői szerint például ahhoz szerez ezzel jogosítványokat, hogy ellehetetlenítse tüntetések szervezését azáltal, hogy egyes témákban egyszerűen megtiltja a kommunikációt.
A tervezet önmagában is félelmetes, akkor meg főleg, ha az ember belegondol, hogy a magyar kormányzat mostanában szinte egy az egyben szeret átemelni jogkorlátozó orosz törvényeket, mint például a cilvitörvényt.
Már a preambulumban felbukkannak az orosz törvény fordulatai, a mindössze 8 paragrafusból álló törvény érdemi paragrafusai pedig hemzsegnek a szövegegyezésektől.
(via Meduza)