Szerdától egészen vasárnapig ismét Kecskemét lesz Magyarország legmenőbb városa, hiszen indul a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF), a magyar animációs filmek legnagyobb mustrája.
Ami az elmúlt két évben készült, legyen szó kis- vagy nagyfilmről, vagy sorozatról, és jól is sikerült, az most néhány napon át látható lesz, ráadásul nagy formátumban, mozivásznon.
És persze nemcsak a magyar animáció legjobbjait lehet majd megnézni, hanem az elmúlt két év, nagyot futott, külföldi produkcióiból is lesznek válogatások, kisfilmes blokkok, nagyfilmes esték.
Olyan ez, mintha a világ legjobb zenekarainak bestof válogatásaiból készült mixekből készülne egy szupermix.
A 444 idén is kiemelt figyelmet fordít a fesztiválra (2015-ös cikkünk, 2013-as cikkünk), leginkább azért, mert a filmesek mellett, az animációsok is elég nagyot mentek az utóbbi években, a fiatalok sorra nyerik a nemzetközileg is jelentősebb díjakat, több új rajzfilmsorozat is beindult – szóval egészen úgy néz ki, hogy nemcsak volt, de lesz is a magyar animációnak újabb szép száz éve.
A KAFF-on ráadásul nemcsak a filmőrültek, de a családostul filmet nézők is találnak jó programokat (Retrók: Vuk 1., Háry János, újdonság: Lengemesék, Fantomfiú, A kis herceg, Életem cukkiniként, Ethel és Ernest). Szabadtéri, esti vetítések is vannak, a vetítések ingyenesek, Kecskemét óriási és gyönyörű, részben autómentes belvárosa pedig tökéletes környezetet biztosít a későesti mozizásoknak.
Minden évben feltűnik egy-két újabb évfolyam a legfiatalabb animációs alkotókból, őket a Diákfilmek szekcióban érdemes keresni, hiszen általában a képzés során elkészült vizsgafilmjeiket találja érdemesnek az előzsűri a szemlézésre. Ezek a szekciók tehát az igazi zsákbamacskák, de a jövő nagy, de még felfedezetlen géniuszait itt lehet megtalálni.
A rövidfilmes blokkban találkoznak az érett alkotók, tulajdonképpen a magyar rajzfilm öregjei, nagyjai és fiataljai.
Az utóbbi években a legnagyobb érdeklődést a Moholy egyetemen végzett csajok váltották ki. Nemcsak a látványvilágban hoztak valami újszerűt, hanem témáikban is, hiszen ennyire erősen a magyar mozgóképben talán még nem érvényesült a női szempont legyen szó a magányról, a szerelemről, a szexről, a testiségről vagy a férfiakról.
A Symphony No. 42 után Bucsi Réka a LOVE c. rövidfilmjével hódította meg a világot, és mivel egyelőre a film még fesztiválozik, legközelebb csak itt lehet megnézni, és érdemes is: elementáris 15 perc a szerelemről a hetvenes évek sci-fi esztétikájával, lenyűgöző. Ebbe a sorba illeszkedik a többi pinás anim (két éve is sok pina volt, idén még több lesz!) is: a Superbia, a Kötelék, a Vulkánsziget, és a Nyalintás nesze is - ezek a rövidek az elmúlt két évben több külföldi fesztivál vendégei is voltak. De lesznek fiúk is, nem kell aggódni (pl. Kopasz Milán: Beyond, Tóth Roland: Istók), és érdekesnek tűnik a kommerszebb látványvilágban utazó, a Digic Pictures-nél alkotó Varga Petra Mimikje.
A MOME néhány éve verses projektbe kezdett: az Erkel András-féle Gyerekdalok sikerén felbuzdulva már a második évada készült el kortárs magyar versek animációs feldolgozásainak, ebből is több epizód látható lesz a feszten - 2in1 magyar kortárs kultúra.
Csak a trailert láttam, de az eddigi munkák alapján erősen ajánlom Csáki László legújabb produkcióját, a Néhány szót. A MOME-n tanító Csáki saját fejlesztésű krétarajzos animációival robbantott pár éve (itt megnézhető egy kisfilmje, igazi fülledt nyári napokhoz illik: A nevem Boffer Bings/My Name is Boffer Bings), azóta stílusa terebélyesedett, színesedett.
A vidám, ötletes de mélyenszántó családi sztorik mestere, Glaser Kati is új filmmel jön (Délután), és elkészült az eggyel idősebb generációhoz tartozó Klingl Béla két alkotása is, a Kozmosz nagykövetei rövidfilm, és az egy kiöregedett magyar akcióhősről szóló, évek óta tervezgetett, dédelgetett sorozatprojekt pilotja is, a Hunor, amit Koós Árpáddal együtt rendezett.
Máris elérkeztünk a sorozatokhoz, amelyekből egyre több és jobb készül -- ráadásul nemcsak kifejezetten gyerekeknek szóló is.
Ilyen például Voltaire Candide-jának sorozatfeldolgozása is, amelynek epizódjait a fiatal MOME-s, Kreif Zsuzsanna rendezi, és már két éve is nagyon tetszetős volt a pilotepizód.
A YouTube-on is látható, de most mutatkozik be a KAFF-on a KUFLIK, az egyik legígéretesebb magyar gyerekkönyv-bestsellerből készült rajzfilmsorozat. Elsőz a Hajótöröttek is, amely a fiatal rajzfilmes, Szeiler Péter sorozata.
Gauder Áron nagyon ígéretes, sőt szerintem jelenleg az egyik legjobban átgondolt magyar (és amerikai-kanadai) sorozatprojektje, az indián mesék is új epizóddal folytatódik (Kojot és a sápadtarcú), erre is érdemes figyelni.
Aki úgy általában szereti-imádja az animációt, annak az alkalmazott animációk blokk is fontos lehet: az animációs kultúra először a reklámfilmekben, főcímekben kezd el virágozni, majd a videoklipekben jelenik meg, és csak aztán terjed át a komplexebb műjokra. A legújabb trendeket, legszebb technikai megoldásokat tehát errefele érdemes keresgélni.
Lesz nagyfilmes blokk is, ráadásul versenyprogramként meghirdetve, de sajnos magyar alkotás nincs köztük. Ettől függetlenül irtózatosan jó filmek lesznek itt is, a Vörös teknős mellett a Fantomfiút tudom ajánlani, ami szintén Oscar-nevezésig jutott idén.
A külföldi, információs blokkok szintén kötelezőek, ha ez ember nem jár nemzetközi fesztiválokra, hiszen a világ legszebb animációs filmjei közül csak az üzletileg is igazán sikeresek jelennek meg a hagyományos moziforgalmazásban. A világ legrangosabb fesztiváljának, az Annecy-fesztiválnak a gyűjtését is érdemes megnézni, ha az a legjobbakra kíváncsi.
A fesztivál díszvendége Ausztrália lesz, ennek köszönhetően pedig az elmúlt ötven évek legjobb ausztrál animációi is be lesznek mutatva. Ahol a Mad Max készült, ott azért tudnak valamit, de megmondom őszintén, én is csak az agyondíjazott és valóban zseniális Mary and Max c. nagyfilmet láttam (Adam Elliottól lesz egy Oscar-díjas rövidfilm is), kíváncsian várom a többi alkotást. (Részletesebb infók az ausztrál animációról magyarul itt.)
A másik nagyformátumú díszvendég a holland Michael Dudok de Wit lesz, aki ellátogat a fesztiválra. Az Oscar-díjas Dudok de Wit legújabb filmjével, a Vörös teknőssel került ismét díj közelébe, amely egyébként úgy készült, mint a gasztroforradalom fúziós gulyásos rénszarvas-szusija: a holland rendező a világhírű japán Ghibli stúdió hívta meg, a gyártást pedig itt, Kecskeméten csinálták.
Szóval aki szereti az ilyesmit, és lemaradt a pesti kisfilmes fesztiválokról (Friss hús, Anilogue, Kiskakas), az hibátlan és tartalmas hétvégének nézhet elébe, ha Kecskemétre látogat.
Alig szoktuk meg Bucsi Réka Symphony No.42-jét, újabb bombába botlottunk rengeteg pinával.
Jól szórakoztunk Kecskeméten, az animációs fesztiválon, még akkor is, ha sok minden alig változott az elmúlt 8 évben. Tök jó rajzfilmeseink vannak, már csak a filmiparnak kéne felnőnie a feladathoz. Ajánljuk a legjobb filmeket.
Egy kisvárosban sorban tűnnek el a kutyák, miközben az olajüzlet virágzik. Az olajgyáros házaspár unatkozó tinédszerének szemén keresztül ismerjük meg a nyomasztó amerikai kisvárost, és egy borzalmas titokra is fény derül. A húszperces kisfilm - miután körbeutazta a világot - mától megnézhető a neten.