2017. június 19.

26 fotó, aminek láttán azt mondod, "hű, de eljárt feletted az idő!"

Éhes volt az idő vasfoga.

Karaj Kisasszony
ÉLET

Orbán szerint az a magyar álláspont, hogy ne csináljunk olyan migrációs politikát, amitől többé nem leszünk azok, akik most vagyunk

„Az akarok lenni, ami akkor voltam, mikor az akartam lenni, ami most vagyok” – reppelte negyed évszázaddal korábban Geszti Péter.

Herczeg Márk
POLITIKA

Egy 47 éves, négygyerekes apuka a londoni merénylő, aki direkt hajtott muszlimok közé

Darren Osborne állítólag azt üvöltötte: „Minden muszlimot meg akarok ölni!”

Herczeg Márk
Terrorizmus

Pápai Joci és a buzipropaganda ellen szerveznek fesztivált Vecsésre, hogy megkapják minimum azt, ami az izraeli zsidóknak jár

Érpatak, a Betyársereg és az Identitesz júliusban a pozsonyi csata emlékművénél hirdet kíméletlen harcot a liberalizmus ellen, a rend nevében.

Herczeg Márk
fesztivál

2021-re megtriplázódhat a világ napenergia-termelése

A magyar napenergia-piac szereplői viszont óvatosan optimisták, mert amíg 2014-ben és 2015-ben is megduplázódott az éves piacméret, addig az energiahivatal szerint 2016-ban harmadával csökkent az előző évhez képest.

Herczeg Márk
gazdaság

Romániában is ünnep lehet március 15.

Herczeg Márk
ünnep

Vujity Tvrtko a 444-nek: nem a netről rendeltem

Magyarország az irigység Földje. A tévés alig mutatta meg a Donald Trumptól kapott aláírt fényképet, máris azzal gyanúsították, hogy 60 dollárért vette.

Szily László
Média

Csáth Gézára és Szász Jánosra ítélte az Encsi Járásbíróság az állatkínzó Istvánt és Patrikot

Fogalmazást is kell írniuk arról, hogy mit olvastak az Anyagyilkosságban és mit láttak a Witman fiúkban. Példás büntetés!

anarki
bűnügy

Lámpával világítva trükközött, mielőtt letépte a bolt biztonsági kameráját

Herczeg Márk
bűnügy

A portugál erdőtűz csapdájába ejtett 12 embert, akik egy víztartályba bújva maradtak életben

Köztük volt egy 95 éves mozgássérült asszony is. Az eddig 62 halálos áldozattal járó erdőtüzet a rendőrség szerint egy villám okozhatta, ami szombaton belecsapott egy fába.

Herczeg Márk
külföld

Ikeás ekitablettáktól óvják a drogosokat Jersey rendőrei

A pöttyös szatyor ehhez képest gyenge gondolatkísérlet csupán.

anarki
egélszségügy

Az orosz hadügy bejelentette: mostantól minden USA-koalíciós repülőt és drónt célpontként kezel az Eufrátesztől nyugatra

Az amerikaiak Rakka fölött lelőttek egy Szu-22-est, megjött a válasz.

anarki
háború

Az Index facebookos feljelentésére szervez akciót a hitgyülis Hetek rovatvezetője a Szolgálólány meséjéről szóló poszt miatt

Morvay Péter ki akar cenzúráztatni a Facebookról egy szerinte keresztényellenes indexes cikkajánlót. Morvay a nyolcvanas években éveken keresztül adott jelentéseket a saját barátairól és évfolyamtársairól a kommunista titkosrendőröknek.

Szily László
Média
Videó

A magyar nyelv finnugorsága: tények, kérdések, kutatási perspektívák

Milyen új szempontok merülnek fel a nyelvrokonság kutatása során? Pomozi Péter előadása a májusi Budapest Science Meetup-on.

meetup
előadás

Az ATV a leghíresebb magyar férfi pornószínészt szólaltatta meg apák napja alkalmából

Choky Ice teljesen normális magyar apának tűnik az EMMI család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára mellett.

Bede Márton
Média