A Bloomberg új, 350 milliárd forintos londoni központjában nem lesz menza

külföld

A Bloomberg új irodaközpontot épít London belvárosában 1 milliárd fontból, azaz kb 350 milliárd forintból. Azt hinné az ember, hogy ennyi pénzből kijön egy menza is, ahol az alkalmazottak nyugodtan és ingyen (vagy olcsón) ehetnek, de nem,

az épületben nem lesz menza.

A pénzügyekkel és médiával foglalkozó nagyvállalat ráadásul még büszke is erre, azt mondják, így veszik majd rá a dolgozókat, hogy ebédszünetben hagyják el az épületet, és ezzel pörgetik majd a londoni vendéglátást is. A cég vezetése ezzel a Google-szindrómának is nevezett jelenséget szeretnék elkerülni, amikor az ingyenkaja és a rengeteg helyben elérhető szolgáltatás miatt az alkalmazottak a munkahelyük megszállottjaivá válnak, és alig akarnak kimenni a cég irodaközpontjából.

A Bloomberg londoni központjában persze lesz egy emelet, ahol lehet majd ingyenkaját zsákmányolni, itt viszont csak kávét és sznekket szolgálnak fel, ebédet direkt nem. (Standard)