Megváltoztatták a szaúdi öröklési sorrendet, a király a saját fiát tette koronaherceggé

külföld

Szalmán bin Abd al-Azíz Al Szaúd, Szaúd-Arábia királya úgy döntött, 31 éves fiát, Mohammad bin Szalman herceget tette koronaherceggé, ami azt jelenti, hogy a most 81 éves király halála után Mohammad bin Szalman lép majd a trónra. A herceget eddig is Szaúd-Arábia egyik legnagyobb hatalmú vezetőjeként tartották számon, védelmi miniszter volt a kormányban és ő felügyelte az állami olajcéget is. Ezen kívül a szaúdi gazdaságpolitikában is meghatározónak tartják.

Mohammad Bin Salman herceg Putyinnal
Fotó: AFP PHOTO / POOL / GRIGORY DUKOR

Mohammad bin Szalman herceg 2015-ben tűnt fel a szaúdi politikában, miután apja abban az évben elfoglalta a trónt bátyja, Abdullah király után.

Több elemző szerint lényegében már most is Mohammad bin Szalman herceg irányítja a királyságot, apja ugyanis egyre súlyosabb demenciában szenved.

A herceg Mohammed bin Nayefet, a király 57 éves unokaöccsét váltotta a koronahercegi poszton. (New York Times)