Végelszámolják a Quaestor bankját

gazdaság

Több próbálkozás után sem tudta eladni felszámolója a Quaestor bankját, ezért visszavonták engedélyét, és végelszámolják – írja a 24.hu az MNB alá tartozó PSFN március végi közleménye alapján. A lap szerint a végelszámoló is a PSFN lesz.

A bankban csak tizen dolgoztak a hivatalos létszám szerint, de így is elköltöttek bérre 2016-ban 114 milliót, 2017 első hónapjaiban pedig 22 milliót. A költségek miatt a bank szép lassan morzsolta le tőkéjét, ami most már kétmilliárd forint alá esett, ezért vesztette el a bank az engedélyét. Így viszont még sokkal kevesebbet ér, gyakorlatilag csak a kétmilliárdos tőke marad.

A Quaestor bankvásárlásának 2014 decemberi engedélyezése a Magyar Nemzeti Bank egyik legcikibb húzása volt: néhány hónappal a látványos, kétszázötven milliárdos összeomlás előtt adták meg az engedélyt a volt Credigen bank átvételére. A jegybanknak részletesen át kellett volna vizsgálnia a vevő pénzügyeit, de ez nem jött össze. Különösen érdekes, hogy a Quaestor vezetőinek emailezéséből kiderül, százmilliós "ügyvédi költség" is volt az adásvételnél.

Hogy mekkora vicc volt, amit a pénzügyi felügyeletet bekebelező MNB a Quaestor működése folyamán csinált felügyelet címén, arról ebben a cikkben részletesen írtunk.