Az telekommunikációs ágazatot felügyelő orosz cenzorszolgálat, a Roskomnadzor felszólította a Telegram nevű chatprogram üzemeltetőit, hogy működjenek együtt az állami hatóságokkal, különben blokkolják az oldalt.
Vagyis cégnek át kellene a titkosítási kulcsokat, a felhasználók üzeneteit és megosztásit az orosz titkosszolgálatoknak.
Miután Pavel Durov,a Telegram alapítója visszautasította az orosz hatóságokat, az állami tévék már el is kezdték a szokásos hangulatkeltést a cég ellen.
Vasárnap Dmitrij Kiseliov az állami tévén már arról beszélt, hogy a Telegram egyre inkább a terroristák kommunikációs csatornájává kezd válni, majd bemutatták, hogy az Iszlám Állam terroristái is milyen gyakran használták a szolgáltatás. Felhozták azt is, hogy áprilisban a szentpétervári metrórobbantás elkövetője is kapott Telegram-üzenetet a merénylet kitervelőitől pár perccel a robbantás előtt.
A Telegram titkosítása nagyon komolynak számít, van, hogy egy idő után törli is az üzeneteket. A cég szerverei pedig öt különböző országban működnek. Alexander Zharov, a Roskomnadzor vezetője azt mondta, hogyaz orosz kormány napokon belül elrendelheti a Telegram blokkolását. (Meduza)