Japán felkészíti polgárait egy észak-koreai atomcsapásra

külföld

Japánban érthető aggodalmakat keltett, hogy Észak-Korea idén már tíz sikeres rakétakísérletet végzett, és minden bizonnyal egyre közelebb van ahhoz, hogy már létező atomfegyvereit rá tudja szerelni meglévő rakétáira. A japán kormány ezért júliusban polgári védelmi kampányt kezd: 43 tévéadóban és 70 napilapban tesznek közzé hasznos tanácsokat atomcsapás esetére. Ezek részben az 50-es évek amerikai és szovjet propagandafilmjeit idéző, megmosolyogtató ötleteket adnak, például az épületekben tartózkodóknak azt tanácsolják, hogy hasaljanak a padlóra, takarják le a fejüket, és tartsák magukat távol az ablakoktól.

Japánban amúgy a lakosság magától is elég éber. A forgalmazók kifogytak az atombunkerekből, amikhez így a 250 ezer dolláros ár ellenére is csak várólistás várakozás után lehet hozzájutni. Elfogytak a svájci gyártmányú légtisztító berendezések is, amelyek állítólag képesek megtisztítani a levegőt a sugárzástól és a mérges gázoktól, és darabja 5630 dollárba kerülnek.

Japánnak amúgy léteznek rakétavédelmi rendszerei, a hajókra telepíthető Aegis rendszer és a szárazföldre telepített Patriot ütegek is képesek rakéták elfogására, bár a legújabb, Hvaszong-12 típusú, a világűrből visszatérni képes észak-koreai rakéta ellen hatástalanok, mert az nagyobb sebességgel repül, mint amivel az elfogórendszerek rakétái. (Via Newsweek)