18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Megszületett az Év Kifogása, méghozzá elbénázott anális szex után

SZEX

Nehéz eldönteni, hogy az Év Meneküléséért, az Év Megfutamodásáért vagy az Év Kifogásáért járó vándorkupát érdemli meg az a gyáva brit férfi, aki szex közben elszámította magát, és olyan mélyre tuszkolt egy krómacél dildót a húszéves partnernője ánuszába, hogy onnan már nem volt visszaút. 

A kupa nem ezért jár, hanem azért, amit ezután mondott:

Bocs, de most lelépek, tök korán kell dolgoznom. 

A fickó nem hangember volt, tényleg lelépett, magára hagyva a nőt a problémával. Előtte még azt mondta neki, hogy hülyeség orvoshoz mennie, a cucc majd úgyis kijön magától, természetes úton.

Emily Georgia szerencséje az volt, hogy a lakótársa mégis hajlandó volt bekísérni a kórházba, ahol kiderült, hogy a butt plug nemhogy nem jön ki magától, de helyzet olyan komoly, hogy akár életveszélyesre is fordulhat, illetve az is benne van a pakliban, hogy a nő székletét minimum fél évig egy zacskóba kelljen kivezetni. A dildó végébe illesztett hamis drágakő élei ugyanis a vastagbél falának átvágásával fenyegettek.

A nőt altatásban műtötték meg, és végül sikerült elkerülni, hogy sebészeti úton kelljen eltávolítani az addigra igen mélyre bejutott eszközt.

Emily Georgia azért állt a nyilvánosság elé a sztorijával, hogy ezzel biztasson mindenkit, akit hasonló baleset ért, hogy ha kapásból nem sikerül kiszedni a fenekébe szorult bármit, rögtön menjen orvoshoz.

A nő sztorijának egyik epizódja is azt támasztotta alá, hogy egy ilyen baleset az áldozat szemében mindig kínosabbnak tűnik, mint az orvosokéban. A fiatal nő ugyanis a kórházba érve képtelennek érezze magát, hogy a betegfelvételen szavakkal mondja el, mi a problémája, ezért papírt és tollat kért, majd a Fogd a pénzt és fuss híres jelentére hajazó módon leírta a pultosnak, hogy miért jött.

Mire az annyit mondott, hogy látott ő már sokkal durvább eseteket is.

(via Metro)