Nem merült fel alkotmányos aggálya, Áder János pénteken aláírta a plakáttörvényt, számol be az Index. Dönthetett volna úgy, hogy normakontrollra küldi a jogszabályt, amit többen is kifogásoltak, a köztársasági elnök azonban nem élt ezzel a jogával.
Korábban arra figyelmeztettek jogászok, hogy a plakáttörvény alkotmányellenes, hiszen az Alaptörvény VIII. cikkelyének 4. bekezdése szerint
a pártok gazdálkodására vonatkozó szabályozáson csak kétharmaddal lehet változtatni, feles többséggel nem, akkor sem, ha ezt a városképvédelmi törvény módosításába teszik.
Miután a múlt pénteki szavazásra sem tudta megteremteni a Fidesz a kétharmadot, az egyszerű feles többséget igénylő
a településkép védelméről szóló törvény módosításával szigorította a politikai reklámok kihelyezését.
A 123 kormánypárti igen szavazattal, 68 ellenzéki képviselő ellenszavazattal elfogadott jogszabály előírja a kötelező listaáras plakáthely-beszerzést a közvetlenül vagy közvetetten költségvetési támogatásban részesülő szervezeteknek.