A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy hétfőn aláírhat Radó András a felcsúti Puskáshoz. A 23 éves támadó csütörtökön még kezdőként lépett pályára a Ferencvárossal a Jelgava elleni El-selejtezőn. Radó amúgy 2015-ben négyszázezer euróért szerződött a Haladástól a Fradihoz. A sportlap szerint Radót együtt jelenthetik be a Mezőkövesdtől igazolt Molnár Gáborral,
velük együtt pedig tízre emelkedik a nyári igazoltak száma a Puskásnál.
És marad nullán az utánpótlásból az első csapatba felkerültek száma.