Egy három millió font (egymilliárd forint) összértékű drágakőlopás önmagában is világraszóló hír, hát még úgy, hogy mindezt úgy sikerült kivitelezniük az ismeretlen elkövetőknek, hogynemhogy őket, de még magát a lopást sem látta senki.
A tolvajok áldozatául esett svájci ékszerészcég, a Boghossian alkalmazottai csak másnap fedezték fel a drágakövek eltűnését. A tolvajok érdemeit csak növeli, hogy egészen rendkívüli akciójukat egy amúgy biztonsági őröktől hemzsegő vásáron követték el London központjában, Chelsea kerületben.
A hatóságok vaksötétben tapogatóznak. Az esetnek egyetlen szemtanúja sincs, senki sem látott semmit. A Boghossianéval szomszédos standot fenntartó Alan Wheatles Art egyik munkatársa szerint "először akkor hallottunk bármit, amikor másnap bejöttünk". Ekkor ugyanis a szomszédos standnál "mindenki nagyon fel volt zaklatva".
Mondjuk ő pont annyira nem volt meglepve, mert "két éve ugyanezen a vásáron tőlünk is elloptak egy darabot". Egy másik dolgozó viszont meg volt döbbenve "Az egész kiállítás hemzsegett az öltönyös biztonságiaktól. Le vagyok nyűgözve" - mondta.
A Scotland Yard egyelőre annyit tudott kideríteni, hogy az ékszereket "valamikor" kedd délután öt és szerda délelőtt fél tíz között lophatták el. A vásár amúgy kedden este kilencig tartott nyitva. (Via The Telegraph)