Haider al-Abadi iraki miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy győzelmet arattak az Iszlám Állam felett Moszulban és visszafoglalták a várost. Al-Abadi a felszabadított városban gratulált a katonáknak és az iraki embereknek a győzelemhez.
Az Iszlám Állam fegyveresei még 2014 júniusában foglalták el az ország második legnagyobb városának számító Moszult. Azóta 900 ezer ember menekült el a városból a segélyszervezetek szerint.
Az iraki hadsereg az amerikaiak támogatásával tavaly október 17-én kezdte meg a város ostromát, vagyis ez a csata még Sztálingrád ostrománál is hosszabb volt. A harcokba a kurd pesmergák, a szunnita és síita milíciák is bekapcsolódtak.
Az iraki hadsereg a város keleti részét már januárban felszabadította, de a nyugati rész visszafoglalása jóval nehezebb volt a szűk és kanyargós utcák miatt. (BBC)