Esernyőkölcsönző startup indult Kínában, pár hét alatt szinte mind a 300 ezer esernyőnek lába kélt

külföld

Miután a biciklikölcsönző szolgáltatások egyre népszerűbbé kezdtek válni Kínában, több vállalkozó is kitalálta, hogy továbbviszi a projektet, és más termékeket is hasonló kölcsönzős módon tesz hozzáférhetővé. A Shanghaiist cikke szerint viszont az hamar kiderült, hogy esernyővel nem érdemes próbálkozni: pár héttel azután, hogy egy vállalkozás 11 kínai városban indított esernyőkölcsönző szolgáltatást, be is jelentették, hogy vége, mivel szinte mind a 300 ezer esernyőjüknek lába kélt. 

A helyi sajtó szerint a kölcsönzőket a 19 jüanos, azaz 750 forintos letét se riasztotta el attól, hogy ne vigyék vissza egy terminálhoz a kölcsönzött esernyőket. 

A vállalat mögött álló üzletember ugyanakkor nincs nagyon elkeseredve, most azt tervezi, hogy év végéig akár 30 millió új esernyővel tér vissza a piacra. Nem ez az egyetlen startup amúgy, amelyik jelenleg az esernyőkölcsönzésen gondolkodik Kínában, jelenleg 14 hasonló szolgáltatás keresi az eső elől menekülő kínaiak kegyeit.