Óriási katasztrófát okozhatott volna az Air Canada Torontóból San Franciscóba érkező járatát irányító pilóta pénteken éjfél körül. Az Airbus A320-200-as típusú gépen 140 utas volt. A pilóta megkapta az engedélyt a leszállásra, a manővert is megkezdte, amikor kiderült, hogy elnézte a célt, és nem az üres kifutópályán, hanem az azzal párhuzamos gurulóúton akarja letenni a gépet. Ott pedig négy utasszállító várakozott. Az egyik, betonon álló gép pilótája hívta fel a figyelmet a rossz helyet megközelítő Airbusra.
A légiirányítás azonnal jelezte a kanadai pilótának, hogy leszállás helyett emelje fel a gépet és startoljon át. 120 méteres magasságban húzott el végül a gurulóút és az azon álló gépek felett. Negyedórával később aztán rendben leszállt a torontói járat.
Az ügyben az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal vizsgálatot indított. (BBC)
Címlapkép: wikipedia/BriYYZ