Még a nyáron összehívják a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságát, mivel kiderült, hogy a héten kezdődő vizes vébé ingyenes wifiszolgáltatója az az azeri cég, a WandaFi, amely azzal is foglalkozik, hogy adatot gyűjt a wifi üzemeltetői részére azokról, akik fellépnek a hálózatra.
Az LMP-s Szél Bernadett levélben kérte a bizottság elnökétől, hogy azonnal hívjon össze egy rendkívüli ülést, ahol meghallgathatják a szakszolgálatok vezetőit arról, vizsgálták-e, miért ezt a „kiemelt kockázatot jelentő” a céget bízták meg wifiszolgáltatással. Ha pedig a rendkívüli ülés összehívására nincs lehetőség, akkor a bizottság elnöke legalább írásban kérjen tájékoztatást a veszélyekről.
Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke erre azt válaszolta, hogy támogatja a kezdeményezést, és a testület a következő ülésén napirendre veszi a témát. Kérdésünkre elmondta, hogy erre még a szeptemberi ülésszak kezdete előtt sor kerülhet, de a nyári szünet miatt leghamarabb csak augusztus elején tudják meghallgatni a szakszolgálatok vezetői az azeri wifiről.
Molnár szerint akkorra lehet úgy összehívni a bizottságot, hogy határozatképes legyen. Addig pedig írásban kér tájékoztatást Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy milyen biztosítékok vannak arra, hogy nem élnek vissza a wifit használók adataival.
A csütörtöki kormányinfón Lázár János azt tanácsolta, hogy a látogatók inkább ne használják az ingyenes wifit:
„Maga az egész világ, illetve ez az ingyenes wifi, tartogat kockázatot annak, aki ezt használatba veszi. Az a megoldás, hogy nem használja, tehát azt tudom mondani, talán kibírnak egy délutánt azok wifi nélkül, akik esetleg elmennek egy úszóversenyt megnézni vagy egy vízilabdameccsre” -mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A WandaFi két azerbajdzsáni üzletember, Anar Aligioulov (Aligulov) és Rafik Abaszov tulajdonában van egy ír cégen keresztül, és azzal foglalkozik, hogy adatokat gyűjt a wifi azokról, akik fellépnek a hálózatra. A felhasználó Facebook- vagy Instagram profillal léphet be a nyilvános hálózatba, az azeri cég szoftvere pedig beszívja és kielemzi a profilon található adatokat.
Száraz István pedig mobilapplikációt fejleszthessen és Tiborcz Istán hoteléig is ingyenwifi épülhessen. A most kiderült gyanús tételekkel együtt már 170 milliárd forintnál járhat az úszó világbajnokság költségvetése.
Egy nappal minden idők magyar sporteseménye előtt a telefonok otthonhagyását javasolja a Miniszterelnökséget vezető miniszter.