Piros Zsombor tehetséges teniszező, amit mi sem bizonyít jobban annál, hogy kínai párjával, Vu Ji-pinggel első kiemeltként indulhatott a wimbledoni tenisztorna junior versenyében. (Januárban megnyerte az Australian Open junior fiú döntőjét, júniusban a Roland Garros junior páros döntőjét.)
A világ most mégsem tenisztudása miatt ismerhette meg, hanem mert első meccsük előtt a bíró átöltözésre kötelezte őt és párját.
A wimbledoni szabályok szerint a versenyen csak fehér ruhát szabad viselni. Piros és Vu ugyan ennek a szabálynak látszólag megfelelt, de az éles szemű mérkőzésvezető kiszúrta, hogy fehér shortjuk alatt mindketten fekete alsót viseltek. Ez ugyan az esetről készült televíziós felvételeken kiszúrhatatlan, de a bírót ez nem hatotta meg.
Szerencsére Pirosékat se, a kölcsöngatyában is simán, két szettben győztek Mohamed Ali Bellalouna és Joao Lucas Reis da Silva ellen, így bejutottak a legjobb 16 közé. (Via Index)