20-11-re verte a magyar női vízilabdacsapat Japánt

sport

Győzelemmel kezdte szereplését a magyar női vízilabda-válogatott a hazai rendezésű világbajnokságon: az Európa-bajnok magyar csapat 20-11-re verte Japánt (4-1, 8-3, 5-2, 3-5).

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Főleg a második negyedet húzták meg a magyarok, a negyedik negyedben már ki is engedtek egy picit a budapesti vizes vébé első magyar vízilabdameccsén a Margitszigeten.

Kedden a franciák ellen, majd csütörtökön Hollandia csapatával szemben folytatják a magyarok. A csoport első helyezettje közvetlenül jut a negyeddöntőbe.

"A győzelemnek természetesen örülök, de nem tetszett a sok kapott gól, négy-öttel beértem volna, így a lányok egy kicsit hosszabb úszóedzésre számíthatnak" - nyilatkozta Bíró Attila szövetségi kapitány. Hozzátette,

minden egyes kapott gól 100 méteres időre úszást jelent tanítványainak.

A szakember megjegyezte, örült, hogy egyetlen kiállítással sikerült lehozni az összecsapást, s úgy gondolja, pályafutása során ez volt az első és utolsó ilyen alkalom.