Másfél éve jelentették fel a korrupcióról beszélő fideszes polgármestert, még csak ki sem hallgatták

POLITIKA

Hiába tett már 2015 év végén feljelentést az LMP-s Hadházy Ákos a szekszárdi polgármester hangfelvétele miatt, máig nem történt az ügyben semmi érdemi, írja az Index. Az LMP-s politikus még 2016 januárjában hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt, amin Szekszárd fideszes polgármestere, Ács Rezső ismerteti, hogy hogyan működik ma Magyarországon a közbeszerzések rendszere. A lezsírozott projekt mellett a túlárazásról is beszélt a településvezető. 

Fotó: Ács Rezső / Facebook

Hadházy feljelentését anno a rendőrség és a NAV is visszadobta, azzal az indokkal, hogy nem merült fel hivatali visszaélés vagy hűtlen kezelés gyanúja illetve, hogy ez nem költségvetési csalás. Az LMP-s politikus most megkérdezte Polt Péter legfőbb ügyészt, árulja már el, hogy hol tart az ügy. Röviden: sehol. Polt szerint „a nyomozás időszerű befejezésének akadályát az igazságügyi építész szakértő késedelme okozza."

Emiatt pedig még nem hallgattak ki gyanúsítottat az ügyben. 

Másfél évvel a feljelentés után. (Index)