Eleve elég drágán, az eredetileg becsülthöz képest majdnem dupla áron - több mint 400 millióból - épült meg az a kerékpáros híd, ami a Duna Arénától a mellette húzódó Rákos-patak felett egy szomszédos parkolóba vezet.
A beruházás értelme eleve minimum kétségess, egyrészt mert ugye minek bicikliúttal összekötni egy parkolót az úszócentrummal, a két percnyire húzódó Cserhalmi utcánál egyébként is van egy másik patakhíd, amin át lehet jönni, ráadásul végig az aréna előtt fut egy bicikliút.
Nagyon sürgős volt a hídnak elkészülni a vb előtt, ezt a rendelő ki is kötötte, viszont bringázni valamiért mégsem lehet rajta. Az Index ír róla, hogy elterelik azokat, akik valamiért megpróbálnak kerékpárral közlekedni parkoló és aréna között, igaz, legalább tolni lehet a kerékpárt.
A hídrejtélyhez tartozik, hogy az átkelő Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő elnökének érdekeltségeként 2019-re elkészülő Danubio lakóparkot köti össze a vizes vébé helyszínével.
Ahogy korábban írtuk, a Danubio projekt fejlesztője a Zahara Park Kft., aminek tulajdonosa a Lexan Holding Zrt. nevű cég. A Lexan az a Szivek-érdekeltségbe tartozó cég, amin a magánnyugdíjvagyonból kivett részvények is átfolytak. A Zahara és a Lexan is a Hercegprímás utca 12-ben van bejegyezve a Szivek-cégbirodalom többi darabjához hasonlóan, a végső tulajdonos(ok)ról annyit lehet tudni a létesítő okirat alapján, hogy Bolevácz Éva képviseli őt / őket – aki egyébként Szivek ügyvédjeként szokott fellépni.
A másik tulajdonos pedig Bajor András Gyula, aki számtalan másik cégben volt együtt Szivekkel, vagy éppen váltotta őt tulajdonosként.
Seszták Miklós fejlesztési miniszter természetesen tagadta, hogy bármi összefüggés lenne a beruházás és a hídépítés között. (Index)
Értelmes funkciója nincs nagyon, de pont a Szivek Norberthez köthető lakópark kapujához vezet.
De Szivek Norbert még ennél is többet akart. Ha minden összejött volna neki, milliárdokat keres.
Á, pff, dehogy! Szó sincs róla.