Hétfő 8 és 10 óra között az ország több mint száz településén közel hatezer önkormányzati dolgozó nem veszi fel a munkát, írja a Népszava. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szerint a sztrájk célja a béremelés, hiszen
"938 településen 17282 alkalmazott 9 éve nem kapott egyetlen fillér béremelést sem."
A Belügyminisztériummal a tárgyalások megfeneklettek, kormányülés pedig csak augusztusban lesz legközelebb, addig biztosan nem lesz előrelépés az ügyben. A szakszervezet a 25 százalékos azonnali bérkiegészítés mellett azt követeli, hogy 2018. januárjától újabb 12 százalékos emelés következzen, amit a harmadik évben egy 7 százalékos kövessen.