Egy svéd és egy török turista halt meg a görög földrengésben

katasztrófa

A dél-égei térség görög kormányzója péntek délelőtt bejelentette, hogy az éjszakai, Kósz szigetét sújtó földrengés halálos áldozatai turisták voltak. Egy svéd és egy török állampolgárról van szó. Mindkettejüket egy leomló fal temette maga alá. Egy harmadik turista akkor sérült meg nagyon súlyosan, amikor rémületében kiugrott szállodai szobája ablakán.

Kósz szigetén komoly károk is keletkeztek, és harminc sebesültje is van a természeti katasztrófának. 

A tűzoltók három embert mentettek ki a romok alól. A mentőalakulatok ellenőrzik, hogy nem maradtak-e olyan emberek, akik beszorultak otthonaikba, és nem képesek kijutni onnan. A parti őrség beszámolója szerint a város kikötője is megrongálódott, ezért egy úton lévő kompnak most nincs hol kikötnie.

Tűzoltók a romok között Kószon.
Fotó: STR/AFP

Török katasztrófavédelmi tisztviselők szerint a rengés 6,3-as erősségű volt, és azt Mugla város térségében is érezték, ahol pánikot okozott. Hetvenen fordultak orvosi segítségért Bodrum kórházaiban. Külön gondot okozott, hogy a helyi mobiltelefon-szolgáltatás túlterheltség miatt akadozott.

A Bodrumtól 6 kilométerre nyugatra fekvő Bitez üdülőhelyen ugyancsak érezték a rengést, az emberek itt is kiszaladtak az utcákra félelmükben, mert attól tartottak, összeomlanak az épületek. Két utórengés is volt. A helyi szálloda vendégei ezt követően visszatértek szobájukba, hogy magukhoz vegyék személyes tárgyaikat és a szabadban töltsék az éjszakát. Sokan matracokból, lepedőkből hevenyészett fekvőhelyeket alakítottak ki a környékén. (MTI)

Kapcsolódó cikkek