Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatót tartott Tusnádfürdőn, amiben elmondta, ami eddig sem volt nagy kérdés: a Fidesz egyetért azzal, amiről Orbán beszélt a délelőtti felszólalásában, azaz hogy a következő választás tétje, hogy meg kell védeni az országot, Európát, a kerítést, hogy Brüsszel így, hogy Soros úgy, és hogy migráció.
A frakcióvezető beszélt az Orbánt kifütyülő nőről, és azt mondta,
egyértelműen provokáció történt.
A Fidesz elítéli az erőszakot, de a provokációt is, és nagyon köszönik a szervezőknek, hogy a saját védelme érdekében ilyen hamar és hatékonyan kivezették a provokátornak nevezett nőt.
Kósa szerint abban, hogy egy ilyen kifütyülésre ilyen heves és erőszakos válasz érkezik a résztvevőktől, abban
semmilyen szerepe nincsen a kormánypropagandának,
a helyzetet a frakcióvezető ahhoz hasonlította, mintha valaki Újpest mezben beülne a Fradi B-középbe. Mikor megkérdeztük, hogy akkor a Tusványoson Orbánt hallgatók olyanok-e a Fidesznek, mint a Fradinak a B-közép, azt mondta, nem, ez csak egy hasonlat, és azokat nem szabad szó szerint venni.
A frakcióvezető kiemelte, hogy az incidensről felvételek is készültek, és arra is célozgatott, hogy a felvételeket készítő újságírók akár össze is játszhattak a fütyülő nővel, de konkrét kérdésre letagadta, hogy erre célzott volna.
A miniszterelnök az erős Magyarországról beszél Tusnádfürdőn. A legfontosabb esemény a világban az elmúlt évben a V4 megerősödése, fontosabb mint az amerikai vagy a francia elnökválasztás volt.
Azt mondta, hogy a paksi titkok ellen akart tiltakozni.