A Lengyelországban még mindig nagyon befolyásos katolikus egyház is megszólalt a lengyel kormány igazságügyi reformja miatt, miután Andrzej Duda lengyel elnök bejelentette, hogy megvétózza a bíróságok függetlenségét korlátozó módosításokat.
Stanisław Gądecki érsek, a lengyel érseki konferencia vezetője levélben köszönte meg az elnöknek a döntését, és II. János Pál pápa 2000-ben írt levelét idézte, amelyben azt írta az igazságszolgáltatás, a végrehajtó és a törvényhozó hatalom közötti egyensúlyról, hogy „mindegyiknek megvan a saját kijelölt feladata és felelőssége, ezért sosem uralhatja az egyik a másikat, ez a jól működő demokrácia garanciája”.
A katolikus egyház megszólalás azért fontos mozzanat, mert régóta közeli viszonyban áll a törvénymódosítást kezdeményező Jog és Igazságosság párttal. Az érsek korábban a kormányellenes tüntetések ellen is szót emelt.
Az igazságszolgáltatását korlátozó módosításokat az Európai Unió testületei és (Magyarországon kívül) a többi visegrádi ország is elítélték, Lengyelországban pedig tömegtüntetéseken tiltakoztak ellene.
Duda sajtóértekezletén kifogásolta, hogy a legfelsőbb bíróságról szóló törvény előterjesztői nem konzultálták vele a jogszabály-tervezetről. Az elnök a lengyel alkotmányos hagyománytól idegennek nevezte a legfelsőbb bíróságról szóló törvény azon előírásait, amik alapján „a főügyész beavatkozhatna a legfelsőbb bíróság munkájába”. A legfelsőbb bíróságról szóló jogszabály összefügg a KRS-ről szólóval, ezért mindkettő ellen vétót emel, és kilátásba helyezte: két hónapon belül két új törvényjavaslatot készít elő, szakértők segítségével. (Quartz)