Az elődöntők után már sejteni lehetett, hogy a férfiak 200 méteres pillangóúszásában a budapesti úszóvébé legnagyobb magyar sikere várható, és Kenderesi Tamásban és Cseh Lászlóban nem is kellett csalódnunk. Kenderesi a harmadik, a címvédő Cseh a második legjobb idővel jutott a döntőbe, így ők a 3. és az 5. pályát kapták, közöttük a japán Szetóval.
A győzelem azonban azé a dél-afrikai Chad Le Closé lett, aki a 6. pályán szokása szerint nagyon belekezdett, viszont az elődöntővel szemben nem állt le 150 után sem. Hiába hajrázott Cseh, csak megközelíteni tudta Le Clost, utolérni nem. At olimpiai bronzérmes Kenderesi most Szeto mögött csak negyedik tudott lenni.
A verseny után nyilatkozó Cseh inkább boldognak tűnt az ezüsttel, és nagyon sportszerűen gratulált Le Closnak. Kenderesi viszont, aki kedden egyértelműen megmondta, hogy nyerni szeretne, nagyon csalódottnak tűnt.