Ha folyamatos lesz a törvénysértés, akkor vannak más eszközök a kormány és a parlament kezében
- válaszolta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke az ATV-ben arra a kérdésre, hogy mire gondolt Orbán Viktor Tusványoson, amikor azt mondta, lehetnek még keményebbek az általuk a Soros-hálózat részének tartott civil szervezetekkel szemben.
Németh szerint „a hazai jogszabályokkal és az európai uniós jogszabályokkal Soros NGO-i teljes egészében szembemennek", arra a kérdésre pedig, hogy mit jelent majd a keménység velük szemben, azt mondta,
meg lehet kezdeni annak bizonyítását, hogy megsértik a schengeni törvényeket.
A Fidesz alelnöke szerint a schengeni jogszabályok kimondják a külső határok védelmét, ezek a szervezetek pedig „nem szervezhetnek oda illegális bevándorlókat”. Arra a kérdésre, hogy „ez következik most, ezzel fogják vádolni őket?”, Németh azt válaszolja,
„nem vádoljuk, ők folyamatosan ezt csinálják”.
Végül példának hozza, hogy a szicíliai ügyész is azzal vádolt civil szervezeteket, hogy emberecsempészekkel játszanak össze.
A teljes interjú:
A Fidesz kommunikációjában az elmúlt hónapokban egyre durvábban maffiázza és bűnszervezetezi a korábban dícsért és elismert szervezeteket, de eddig a politikai nyilatkozatokon kívül semmit nem tettek hozzá, hogy ezt mire alapozzák. Németh szavaiból már látszik az irány, amivel továbbviszik ezt az állítást.
Ugyanebben az interjúban Németh arról is beszélt, hogy a sajtótájékoztatóján vele vitatkozó újságírók hivatásos rendbontók voltak, illetve hogy a Jobbik is Soros György tervét hajtja végre.
Egy olasz ügyész azzal vádolja a hajótörött menekülőket mentő civileket, hogy összejátszanak az embercsempészekkel. Ezen az alapon akár az olasz parti őrséget is vádolhatnák ezzel. Az amúgy nagyon zavaros helyzetben egy dolog tiszta: a nemzetközi tengeri jog alapján nincs mérlegelési lehetőség, a fuldoklóknak segíteni kell.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a Soros-szervezetek olyan hálózatot hoztak létre, mint Olaszországban a Cosa Nostra.
Együtt küzdöttek azért, hogy ne legyenek vízágyúk a határon, hogy Magyarország segítsen a menekült nőkön és gyerekeken. Aztán eljött 2017.
A Fidesz mai legnagyobb koponyája úgy gondolja: aki nem úgy kérdez tőle, ahogy szerinte kellene, az hivatásos rendbontó.