Az Ohióban található Canal Fulton városának rendőrkapitánya, Douglas Swartz számolt be arról, hogy letartóztattak egy 47 éves nőt, aki a kapitánytól kapott névjegykártyát felgöngyölítette, majd heroint szívott fel vele az orrába.
A nőt vasárnap találták meg kiütve, a fürdőszobában a polcon fehér por látszódott. A megtalálója bevitte a kapitányságra, hogy segítsenek rajta. Miután magához tért, elmondta, hogy heroint szívott fel. Bevallotta azt is, hogy a rendőrkapitány nemrég járt náluk egy másik ügy miatt, akkor hagyta ott a névjegykártyáját, és ezt használta a kábítószerezéshez.
A kapitány azért tartotta fontosnak megosztani a sztorit, mert a megtaláló puszta kézzel szedte össze a maradék port a lakásban, hogy bevihesse azt is a rendőrségre, ez azonban nagyon veszélyes, vannak ugyanis drogok, tette hozzá a kapitány, melyek már minimális érintés után is halálosak lehetnek.
(AP)