A parameter.sk ír arról, hogy még július harmadik hétvégéjén történt a támadás, a termálfürdő beléptető- és parkolórendszere volt a célpont. Mint írják, hamar észlelték a behatolást, és az is hamar kiderült, hogy a támadás forrása Oroszország volt.
A fürdő igazgatója, Somogyi Gábor szerint egy sebezhető rendszerekre vadászó kémprogram találta meg őket is: kívülről kezdték el támadni a szerverüket különböző jelszó-kombinációkkal. Nem is sikertelenül: szombat este tíz körül át is jutottak a támadók az admin porton keresztül, miután a kémprogram feltörte a 10 karakterből álló jelszót. Utólag tudták meg, hogy már régóta próbálkozott a program, mire sikerült feltörnie a kódot.
Az igazgató azt is elmondta, hogy nagyon gyorsan, tíz perc alatt észlelték a problémát, és sikerült leállítaniuk a terjedést is. Ezután másfél nap alatt vissza tudták állítani a teljes rendszerüket, nem történt maradandó kár, és addig sem jutott el a vírus, hogy zsarolni tudja az intézményt.
Elmondta azt is, hogy májusban és júniusban a környéken több helyen is problémát okoztak a zsarolóvírusok:
„Kiderült, hogy Dunaszerdahely környékén is legalább tíz cégnek volt hasonló jellegű problémája. Ez első pillanatban egy amerikai filmnek tűnhet, másrészt rájöhetünk, hogy ez az életünk része”.