Augusztus 2-án, két nappal a július 31-i, 26 millió euróval jutalmazott hűségideje lejárta után hivatalossá vált, hogy Neymar elhagyja a Barcelonát. A BBC gyorshíre szerint a 25 éves Brazil minden idők legdrágább igazolásaként 222 millió euró, vagyis 67,36 milliárd forint ellenében távozhat. Az ügyletet a Barcelona vezetősége mellett Bede Márton is jóváhagyta.
Neymart 2013-ban 57 millió euróért vette meg a Barcelona a Santostól, ahol már 2011-ben Puskás-díjas, vagyis az év legszebbjének tulajdonított gólt szerzett. A cselgép, akit a Manchester United és a Real is csábított, és hajlandó lett volna még nagyobb fizetést is adni neki, a hírek szerint a 2011-es klubvilágbajnoki döntő óta akart a Barcelonában játszani. Azon a meccsen az akkor még Guardiola által irányított Barcelona az azóta legendássá vált 3-7-0-ás felállásban, vagyis csatár nélkül, hét középpályással játszva 4:0-ra verte Neymar Santosát.
A brazilnak voltak jó meccsei, de nem lett akkora játékos, mint amekkora ígéret volt. A hozzáállásával mindig baj volt, és 220 millió euróért lehetne venni három hasznos klasszist.
Hétfő este a Camp Nouban bemutatták a Barcelona új sztárját. Neymar feladata az idén szinte minden komoly ellenféllel szemben elbukó katalánok feltámasztása lesz. Az előzmény alapján nem feltétlenül jó ötlet 57 millió eurót kifiztetni egy nagyszájú, fokozottan életvidám brazilért.