Lelőtte magát a kurdokhoz csatlakozó 20 éves brit, hogy ne kerüljön az Iszlám Állam fogságába

külföld

Ryan Lock, a húszéves brit, aki csatlakozott az Iszlám Állam ellen harcoló kurdokhoz, az utolsó pillanatban lelőtte magát, hogy ne kerüljön a terrorszervezet fogságába.

Az eset még tavaly decemberben történt Szíriában, Rakkában, a részletekről most számoltak be egy meghallgatáson, ahol Lock anyja és egy halottkém is megszólaltak.

A chichesteri fiú azt mondta a családjának, hogy Törökországba megy nyaralni. Később már Szíriából jelentkezett, anyja először azt hitte, hogy csak viccel. Katonai képzettsége nem volt, a szíriai kurdok (YPG) táborában szakácsként dolgozott, és medikusnak akarta kiképezni magát. 

Amikor a YPG-t körbevették az Iszlám Állam harcosai, Lock pedig megsérült, inkább a halált választotta, mint hogy fogságba kerüljön. Egyetlen fejlövéssel végzett önmagával. "Ezt csakis úgy lehet értékelni, mint nagyon bátor cselekedetet" - mondta a meghallgatáson David Horsely halottkém. Horsley hősiesnek nevezte Lockot, aki úgy halt meg, hogy közben azt csinálta, amiben szenvedélyesen hitt.

Forrás

Miután megszakadt vele a kapcsolat, családja egy fényképen látta először a holttestét, ahol egy ISIS-harcos állt felette. 

Ryan Lock anyja azt mondta, otthon említette néhányszor, hogy milyen rossz a helyzet Szíriában, de azért nem beszélt állandóan erről. Közben viszont titokzatossá vált, elutazása előtt pedig nagytakarítást csinált a szobájában, amiért anyja meg is kérdezte, ugye vissza fog jönni?

Forrás

Amikor hazaszállították a holttestet, Nagy-Britanniában élő kurdok virágokkal várták a repülőtéren. A kurd erők női szárnya, a YPJ támogatói azt mondták, örökké emlékezni fognak rá, a YPG egyik vezetője szerint pedig Lock mártírként halt meg. Lock anyja viszont nem érez tiszteletet a YPG iránt. "Haragszom rájuk, mert ha ők nem lennének, Ryan még mindig élne. Segítettek neki Szíriába jutni, magától nem került volna oda." (BBC, Telegraph)