Pénteken több állatvédő is betámadta a Kincsem Parkot a Facebookon, amiért a kánikulában agár- és lóversenyeket tartanak. Azt írták, hogy a versenyeztetés ebben az időben a profit és a gazdák egója miatt megtartott állatkínzás. A versenyeket persze nem a legnagyobb kánikulában, hanem este tartották, de ez láthatóan keveseket érdekelt a tiltakozók közül.
A Kincsem Park szerint a tiltakozások ellenére
zavartlanul, sérülés- és problémamentesen zajlottak le az agár, ügető- és galopp futamok.
Azt is írták, hogy:
„Mint tudjátok, nagyon érzékenyen érintettek bennünket az utóbbi napokban a versenyekkel kapcsolatosan megfogalmazott kritikák. Ezért úgy döntöttünk, hogy felvesszük a kapcsolatot azokkal az állatvédőkkel, akik aggályaikat fejezték ki és meghívjuk őket, hogy személyesen is láthassák és megtapasztalhassák azokat a körülményeket, amelyeket egy-egy verseny során az agaraknak és a lovaknak biztosítunk.”
Két elkötelezett állatvédő már jár is a parkban, és elégedettek voltak azzal, amit láttak.